Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, 2010.11.24 - 2010.12.02

english

Multipass

Idén is igyekszünk jelezni leggyorsabb és legkíváncsibb nézőinknek, hogy milyen sokra tartjuk őket. Az elővételben megvásárolt jegyekre egységesen 30% kedvezményt adunk. Aki pedig egyszerre négy jegyet vált meg, még kettőt - tetszés szerint választottat - ajándékba kap tőlünk.

Önkéntesek

Az Anilogue erősen alulfinanszírozott fesztivál. Ezért nagy szükségünk van az önkéntes segítségre a szervezésben is. Az önkéntesek a fesztiválstáb teljes jogú tagjai, sőt állhatatos munkájuk nélkül az Anilogue már évekkel ezelőtt lélektelen fantomfesztivállá vált volna.

A következő munkakörök várnak idén a megoldóemberekre:

  • Anilogisztikus (gyakorlat): a kópiákat nagyon gyorsan mozgatod A-ból B-be, ami adott esetben Budapest-Bécs kirándulást is jelenthet
  • Anilogisztikus (elmélet): a kópiák moz g ását figyeled a helyszínek között, és meg tudod mondani, hogy melyik tekercs/kazimi hol van, ki tud róla, és ehelyett hol kéne lennie
  • Infopultos: mindent tudsz a fesztiválról, segítesz az újságíróknak és a szakmai vendégeknek az eligazodásban, és a fesztivál minden stábtagját bármikor elő tudod keríteni
  • Filmfeliratozó: 90 percen keresztül feszülten figyelsz, hogy nem csúszott-e el a digitális felirat a celluloidhoz képest
  • Fordító: szinopszisokat, szövegkönyveket, cikkeket fordítasz magyar-angol-német-kirgiz-svéd viszonylatban
  • Házigazda: arról gondoskodsz, hogy a fesztivál vendégei ne tévedjenek el a városban, ne késsék le a saját vetítésüket, ne maradjanak éhen, ne unatkozzanak. A nyelvtudás előny: idén például biztosan lesznek japán, német, lengyel és francia vendégeink
  • Híradós: a fesztivál eseményeit örökíted meg fényképezőgép vagy videokamera segítségével
  • Fesztiváltűzoltó: a fentiek mind, plusz az előreláthatatlan események kezelése
     

Izgatottan várjuk a leveleket az info (kukac) anilogue.com címre.

Filmajánló

Falusi pánik

Panique au village

75 perc

Gurren Lagann

Gurren Lagann

Japán

112 perc

Port.hu: Animált éj

Animated night

240 perc

Támogatóink