
Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, 2010.11.24 - 2010.12.02
Az idei Anilogue versenyprogramjába szeptember 15-ig lehet filmet nevezni. A nevezési lapot és az angol nyelvű versenyfeltételeket itt lehet letölteni. Nevezési díj nincs.
Az Anilogue szervezői örömmel várják a fesztiválra a nevezett filmek alkotóit személyesen is. Az idei fesztivált 2010. november 24. és december 2. között tartjuk Budapesten és Bécsben.
Augusztus 24-én reggel, 46 éves korában elhunyt Kon Satoshi, a japán animáció meghatározó alakja.
Kon legutóbbi filmjének, a Paprikának az Anilogue-on volt a közép-európai premierje, és a 2010-es fesztivál zsűritagjaként vártuk volna Budapestre és Bécsbe. Készülőben levő filmje, az Álmodó gép, melyet az idei Anilogue nyitófilmjének szántunk, előreláthatólag sosem készül el.
Szombat este, a 7. Anilogue animációs filmfesztivál díjkiosztó ünnepségén három különdíjat és egy fődíjat osztott ki a nemzetközi zsűri, Tomek Baginski, Alexei Alexeev és Hitoshi Suzuki úr döntése alapján. A közönség egy ötödik filmet díjazott.
Adam Elliot öt évvel ezelőtt nyerte el az Oscar díjat Harvie Krumpet című rövidfilmjével. Most elkészült első egész estés animációja is, amely az idei Sundance fesztiválon debütált. Az ausztrál rendező sötét humorú filmje azóta elhódította az Annecy fesztivál és sok más filmmustra fődíját is. Az Anilogue szervezői örömmel jelentik be, hogy a fesztivál hetedik évadjának nyitóelőadásán látható Magyarországon először az év egyik legjelentősebb animációs filmje, a Mary és Max.
A Katedrális Oscar-jelölt rendezője, a Hanyatló művészet alkotója végre Budapesten. A 3D-re szakosodott Platige Image alapítója az Anilogue nemzetközi zsűrijének tagja, és legújabb filmjét is megmutatja nekünk.
A hetedik Anilogue fő témája a képregény és az animáció kapcsolata. Kazuyoshi Katayama személyesen mutatja be legújabb filmjét, A tövisek urát, és a hozzá tartozó kiállítást. A nem kicsit szürreális sci-fi thriller Yuji Iwahara mangája alapján készült.
Egy egykor baráti, húsz év óta viszont nem létező állam jelentős animációs műhelyeknek is otthont adott. Most egy különleges válogatás keretében ismerhetjük meg az underground és a propaganda titkos harcát az ötvenes évek Kelet-Németországában.
Születésnapja van a Lónak. A Cowboy és az Indián kerti sütőt építene ajándék gyanánt, de tévedésből ötven tégla helyett ötvenmilliót rendelnek az interneten. Az év legeszementebb animációs vígjátéka az Anilogue fesztiválon mutatkozik be a bécsi közönségnek.